Nem hangzottak el igazi konkrétumok
Adóról egyeztettek Gyurcsány Ferencnél
Két-három hét múlva ismét konzultál a Gyurcsány Ferenc kormányfő által vezette kormányzati "team" (benne Veres János pénzügy- és Kákosy Csaba gazdasági miniszterrel) az előző parlamenti választások után gazdasági kiáltványt megjelentető tizenkét kamara és szakmai szervezet vezetőivel.
2008.01.22 08:33VilággazdaságA többi között ebben állapodtak meg a tegnapi találkozón – tudta meg a Világgazdaság. A fő téma a jövő évi adócsomag volt, de szóba került a növekedés, az átláthatóság és az általános gazdasági helyzet témaköre is. Úgy tudni, sem a kormányoldal, sem az üzleti élet reprezentánsai részéről nem hangzottak el igazi konkrétumok az adókkal kapcsolatban; a kormány részéről a fő irányt vázolták fel: csökkenteni kell az élőmunka terheit, növelni a foglalkoztatást és tovább fehéríteni a gazdaságot.
A másik oldal azt fejtegette: az adórendszer a kulcsa a magasabb növekedési pályának. Az érdemi kérdésekről a soron következő konzultáción lesz szó – tudta meg a lap. Akkor már konkrét irányokról és számokról is beszámol a kormányoldal. Úgy tudni, hogy az adóváltoztatások mélysége a még egyelőre vitatott nagyságú mozgástéren múlik. Ettől függ, hogy adóátrendeződés, mélyebb átalakítás vagy reformértékű csomag kerül majd a parlament elé.
A Világgazdaság úgy értesült, hogy a konzultációk más körökkel is folytatódnak az elkövetkező hetekben. Így a szakszervezetek vezetőivel, a munkaadók – egy a mostanitól eltérő összeállítású – körével, az egészségügy képviselőivel is egyeztetnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


