A miniszterelnök egyeztetésekbe kezd
Gyurcsány Ferenc elsőként az üzleti élet képviselőivel tárgyal
Egyeztetéseket kezd Gyurcsány Ferenc, elsőként az üzleti élet képviselőivel találkozik - írta a hétfői Világgazdaság. A kormányfő ma a 2006-os parlamenti választások másnapján megjelent kiáltványt aláíró szervezetek vezetőivel találkozik.
2008.01.21 07:09VilággazdaságA hírt a lapnak megerősítette Fekete István, a Joint Venture Szövetsége elnöke, aki az egyik vezetője volt annak a tizenkét kamarának, szakmai szövetségnek, illetve szakmai szervezetnek, amely kiadta a Megállapodást a jövőnkért felhívást.
Fekete elmondta: zártkörű, ám nyílt találkozó lesz, olyan, amelyen áttekintik, hol tartanak azokon a területeken, amelyekkel kapcsolatban célokat fogalmaztak meg a kiáltvány aláírói. Akkor felelős és fenntartható gazdaságpolitikát, államháztartási reformot, szolgáltató egészségügyet és versenyképességet növelő adóreformot követeltek a gazdasági élet szereplői nevében az aláírók.
A hétfői konzultációval kezdetét veszi egy egyeztetéssorozat - tudta meg a lap. A miniszterelnök még januárban, majd februárban is hasonló megbeszéléseket folytat a szakszervezetek vezetőivel, akikkel elsősorban az adórendszer változásainak kérdéseit tekintik át. Emellett tárgyalóasztalhoz ül orvosokkal, kórházi vezetőkkel is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


