Nem kell demonstrációkat forszírozni
Dugába dőlt a Gyurcsány melletti szimpátiatüntetés
Lefújták a szervezők a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök melletti szimpátiatüntetést, amelyet szombaton tartottak volna a budapesti Kossuth téren - erősítették meg a Magyar Nemzetnek a Hírszerző.hu információját kormány közeli források.
2008.01.17 09:16Magyar NemzetA meglepő kezdeményezést a szocialisták pártalapítványa, a Táncsics Alapítvány által tulajdonolt Kapcsolat.hu közösségi portál három tagja szervezte. A Magyar Nemzet azonban úgy tudja, hogy mind a jelenleg Indiában tárgyaló kormányfő környezete, mind pedig a szocialisták vezetése rosszul időzítettnek tartotta a demonstrációt.
Amint arról beszámoltunk, a tüntetés célja az lett volna, hogy érzékeltesse, „szemben a közhiedelemmel, a kormányfő nem maradt egyedül politikai küzdelmeiben”. A felhívás egyébként már a Kapcsolat.hu portál – várhatóan ide költözik majd át Gyurcsány Ferenc blogja is – tagjait is megosztotta.
A Hírszerző szerint azért tartotta a vezető kormánypárt rossz ötletnek a tüntetést, mert „nem kell demonstrációkat forszírozni akkor, amikor végre éppen senki nem megy az utcára”.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


