Szeretünk Feri!!
Szimpátiatüntetés a Kossuth téren Gyurcsány Ferenc mellett
Három MSZP-közeli személy tüntetést szervez szombatra a Kossuth térre azt demonstrálandó, hogy a miniszterelnök nem maradt egyedül küzdelmeiben - írja a Magyar Nemzet.
2008.01.16 07:44Magyar NemzetGyurcsány Ferenc melletti szimpátiatüntetést szervez három MSZP-közeli személy szombat délután a Kossuth térre - írja a Magyar Nemzet. A kezdeményezést a kapcsolat.hu közösségi portál három tagja jelentette be a rendőrségen, de a felhívás a honlapon is olvasható. A névtelenségbe burkolózó szervezők azt kérik baloldai társaiktól, hogy senki ne vigyen és ne viseljen tiltott önkényuralmi jelképet.
A rendezvényen a köztisztasági csomagot értékelik majd, illetve hangsúlyozzák, hogy a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése esetén ezeket nem pótolja az állam, ezért ennyivel kevesebb pénz kerül az egészségügybe és az oktatásba. A szervezők célja annak demonstrálása, hogy a kormányfő nem maradt egyedül politikai küzdelmeiben.
A kapcsolat.hu az MSZP szocialista platformjához és annak vezetőjéhez, Baja Ferenchez köthető, tavaly nyár óta működő internetes portál. A napi látogatottság 1200 körül van; sajtóhírek szerint a portál idővel átvenné a megszűnőben lévő amőba.hu szerepét.
Kapcsolódó írások:
- Gyurcsány Ferenc Indiába utazik
- Zárt körben értékeli az évet Gyurcsány
- Gyurcsány nem ismeri a Tóth-ügyet, de tájékozódni fog
- Gyurcsány nyugodt építkezésről beszél - A Fidesz a józan ítélőképességet hiányolja
- Gyurcsány Indiában lendíti fel a gazdasági kapcsolatokat
- Gyurcsány ezermilliárdos tervről beszél
- Gyurcsány a sajátjai előtt értékeli az elmúlt évet
- Gyurcsány Ferenc védje meg a szlovákiai magyarokat
- Gyurcsány Ferenc hétfőn munkába áll
- Viszlát, Gyurcsány-MSZOSZ megállapodás?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


