Élelmiszer
Kevesebb kenyeret eszünk, mint általában az európaiak
Míg 2000 környékén főként fehér kenyereket fogyasztott a lakosság, addig mostanában egyre inkább a barna, illetve a teljes kiőrlésű termékeket keresik a boltokban a vásárlók.
2017.06.20 14:10MTIMagyarországon az egy főre jutó éves kenyérfogyasztás 37 kilogramm, míg az európai átlag 50 kilogramm - közölte a Jókenyér Ludwig & Mentesi Kft. az MTI-vel kedden.
Az elmúlt 15 évben jelentősen megváltoztak a magyar kenyérfogyasztási szokások: míg 2000 környékén főként fehér kenyereket fogyasztott a lakosság, addig mostanában egyre inkább a barna, illetve a teljes kiőrlésű termékeket keresik a boltokban a vásárlók.
A GfK Hungária Piackutató Intézet tavalyi kutatása szerint a fehér kenyeret naponta vagy hetente többször fogyasztók aránya a 2007. évi 76 százalékról tíz év alatt 61 százalékra csökkent, miközben a barna kenyeret előnyben részesítők köre 34 százalékról 50 százalékra bővült.
A Központi Statisztikai Hivatal idei jelentése szerint mindez azzal is járt, hogy ma már jelentősen kevesebb kenyeret vásárol a magyar lakosság: 2002-ben mintegy 63 kilogramm volt az egy főre jutó éves mennyiség, ma ez már csak 37 kilogramm. Európai Uniós felmérések szerint a németek és az osztrákok évi 80 kilogramm, a spanyolok és az olaszok pedig 60 kilogramm kenyeret fogyasztanak fejenként.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06