A miniszterelnök kezdeményezte
Jövő csütörtökön lesz a gazdasági csúcs
Várhatóan jövő csütörtökön, november 13-án lesz a miniszterelnök által kezdeményezett gazdasági csúcsértekezlet - tudta meg hétfőn kormányzati forrásból az MTI.
2008.11.03 15:20MTIGyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfői napirend előtti felszólalásában javasolta, hogy a parlament gazdasági bizottságának keretei között egyeztessék a gazdaság válság hatásainak csökkentéséről szóló programokat és készítsék elő a szükséges döntéseket. A kormány üdvözölné, ha ezen a csúcson részt vennének a társadalmi partnerek, a munkavállalók és a munkáltatók, a kamarák képviselő, a parlamenti frakcióvezetők, valamint a parlamenti pártok vezetői - tette hozzá.
Gyurcsány Ferenc hétfői blogbejegyzésében a kezdeményezést azzal indokolta, hogy a kormánynak továbbra is kezdeményeznie kell, és az a helyes magatartás, ha együttműködnek egy ilyen szituációban. Az elmúlt hetek sikere is azt bizonyítja, hogy az együttműködés parancsa a legfontosabb - fogalmazott blogjában a miniszterelnök. Arról is írt, hogy a kormány - amellett, hogy ismertetné saját elképzeléseit - nagyon fontosnak tartja a társadalmi partnerek, vagyis a munkavállalók, a munkáltatók és a kamarák nézőpontjának és javaslatainak ismertetését is. Miután ez az első számú politikai kérdés Magyarországon, szerencsés lenne, ha a pártok frakcióvezetői és a parlamenti pártok elnökei is elmondanák, ők mit javasolnak - olvasható a blogban.
Gyurcsány Ferenc szerint a pénzügyi válság közvetlen fenyegetése "alábbhagyni látszik" és ebben Magyarország esetében kulcsszerepe van annak, hogy sikerült megállapodni az Európai Unióval és a valutaalappal. "A forint és a tőzsde is megnyugodni látszik, de persze ne kiabáljuk el, egyelőre nagyon bizonytalan a világ, meglátjuk, vár-e még ránk meglepetés" - fogalmazott blogjában a kormányfő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


