Akár 1 százaléknál is nagyobb GDP csökkenés jövőre
Nagyobb lesz a gazdasági visszaesés jövőre?
A tegnap közzétett amerikai GDP-adat komponenseit látva arra számítanak az elemzők, hogy az EU az eddig gondoltnál is nagyobb recessziót szenvedhet el, ez pedig magával ránthat minket is.
2008.10.31 14:57Napi GazdaságAz Egyesült Államok magánfogyasztásának harmadik negyedéves brutális visszaeséséből, valamint a beruházások igen alacsony szintjéből az eurózóna korábbinál várt nagyobb mértékű visszaesésére lehet következtetni - mondta a Napi Gazdaságnak Barta György, a CIB Bank makroelemzője. Az IMF legfrissebb prognózisa ugyanis egy nullát épp meghaladó, mérsékelt növekedést prognosztizált, azonban egyre nagyobb a valószínűsége, hogy a korábban pesszimistának címkézett forgatókönyv utólag túlságosan derűlátónak mutatkozik.
Az USA elég gyorsan és határozottan üzembe helyezte monetáris és fiskális politikai eszköztárát, szemben Európával, így nem kizárt, hogy hamarabb talpra is tudnak állni. Az euróövezet viszont nem biztos, hogy jövőre el tudja kerülni a recessziót. Ez pedig a magyar költségvetés által jövőre várt 1 százalékos GDP-visszaesés mértékét is megkérdőjelezi. Az IMF készenléti hitelének egyik feltétele az volt, hogy a kormány a lehető legkedvezőtlenebb forgatókönyvvel számolja a jövő évi büdzsét, s ez a hét elején még igen konzervatív, elemzők által reálisnak ítélt növekedési ütemnek tartott szám meg is felelt ennek az elvárásnak.
A tengerentúli GDP-adat azonban a hazai bővülési ütem lefele mutató kockázatait erősítette - mondta Barta. A magyar gazdaság fő kereskedelmi partnerei helyzetének súlyosbodása a kivitel ütemét is magával ránthatja. A teljes exportnak az eurózóna - beleértve Szlovákiát is - tavaly 60 százalékát, Németország pedig önmagában csaknem 30 százalékát adta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06