Bisnode
Versenyhátrányt okoz a cégeknek, ha nem engedélyezik az utólagos fizetést
30 százalékkal több bevételt tudnak elérni azok, amelyek halasztott fizetést is engedélyeznek vevőiknek.
2015.06.24 14:10MTIEz derült ki a Bisnode vállalati információs társaság elemzéséből, amelyet szerdán juttattak el az MTI-nek.
A közlemény idézi Keleti Józsefet, a Bisnode csoport Magyarországért felelős igazgatóját, aki elmondta: a válság után megugrott a cégfelszámolások száma, egyre több vállalkozás nem tudta kifizetni tartozásait, ezért hitelezőik felszámolást indítottak ellenük. Hozzátette: sokan megütötték a bokájukat vevőjük nemfizetése miatt, így a cégek egy része előrefizetést kért. Úgy gondolták, hogy ők nem fognak hitelezni vevőiknek, és nem vállalják az ezzel járó kockázatokat - mondta. Ahogy a bankok is, a vállalati szektor is visszavette "hitelezési" tevékenységét, ami sok fejlődni kívánó cég számára nehézséget okozott. A cégek sokkal kevesebbszer engedélyeztek utólagos fizetést, ami miatt sok esetben üzletek hiúsultak meg.
A szakember szerint a cégek valamelyest kezdenek engedni az óvatosságból, de még így is többször vesztenek üzletet amiatt, hogy szigorúbbak a kelleténél, vagy nem elég körültekintően mérik fel a kockázatokat. Egy nagyobb cég éves szinten súlyos 100 milliókat is bukhat, ha csak kevés adatból, nem jól kidolgozott cégminősítés alapján dönt, mely miatt a jó üzleteket is elutasítja - mutatott rá.
Egyre többen felismerték, hogy hosszú távon csak úgy maradhatnak versenyképesek, ha utólagos fizetést engedélyeznek vevőiknek. A válság előtti idők viszont már nem jönnek vissza, mert a cégek jobban megnézik kivel és milyen feltételekkel üzletelnek, sokan építenek több biztosítékot szerződéseikbe. Állandó vevők esetén is érdemes a hitelkereteket, azaz a céggel szembeni maximális megengedett kintlévőséget legalább évente egyszer felülvizsgálni - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 19:07 A horrorbaleset előtt el akarta adni 45 milliós Mercedesét az MMA-s Dani
- 18:28 Szex után vágta el a nő torkát a miskolci gyilkos - videó
- 18:23 Már a rendőrség nyomoz az újabb cirkuszbaleset ügyében - megszóltalt a szemtanú - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06