MNB
32 milliós bírság egy biztosítási alkuszcégnek
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kötelezte az MPK Magyar Pénzügyi Közvetítő Zrt.-t a biztosításközvetítőkre vonatkozó jogszabályok betartására, az általa foglalkoztatott közvetítők felügyeleti nyilvántartásba vételére, és 32 millió forint bírsággal sújtotta az alkuszcéget a feltárt jogsértések miatt.
2015.06.23 10:47MTIA jegybank vizsgálata feltárta, hogy az életbiztosítási piacon jelentős súlyúnak számító független biztosításközvetítő társaság nevében több 100 személy végzett hatósági nyilvántartáshoz kötött biztosításközvetítői tevékenységet a felügyeleti nyilvántartásba való bejelentés nélkül. A feltárt jelentős súlyú jogsértések miatt az MNB a közvetítői piacon eddig példa nélküli mértékű 30 millió forint prudenciális, illetve 2 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta az alkuszcéget.
Közölték: a jegybank határozottan fellép a be nem jelentett, megfelelő végzettséggel vagy hatósági vizsgával nem rendelkező személyek közvetítői tevékenységével szemben. Emellett szakmai koncepciót készít elő, és törvénymódosítást kezdeményezett a közvetítők hatékonyabb és kiterjedtebb képzési és hatósági vizsgáztatási rendszerének bevezetésére. A biztosításközvetítői tevékenység hatósági nyilvántartásba vételi kötelezettséggel jár, ahhoz a közvetítést végző személyeknek megfelelő végzettséggel vagy MNB hatósági vizsgával kell rendelkezniük. Ezek hiánya a fogyasztók súlyos érdeksérelmével, közvetítői műhibák bekövetkeztével járhat.
Az MNB egyebek között kötelezte az MPK Magyar Pénzügyi Közvetítő Zrt.-t: a jövőben mindenkor biztosítsa, hogy a nevében csak a felügyeleti nyilvántartás szerint jogosultak végezzenek biztosításközvetítést. A határozat alapján az alkuszcég köteles a biztosításközvetítői jogviszony változásait határidőben bejelenteni a felügyeleti nyilvántartásba.
A jegybank közölte, hogy az Országgyűlés jelenleg tárgyalja a pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztését célzó törvénycsomagot. Ennek egyik pontjaként a jegybank kezdeményezésére 2017. január elsejétől a tőzsdei ügynökök számára is bevezetnék - a biztosításközvetítők részére 2008-tól, a pénzügyi közvetítőknek 2010-től elrendelt - hatósági vizsgáztatás rendszerét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06