Befektetés
Új Bank-saga indul: az állam megveszi a Budapest Bankot
A magyar állam megveszi a Budapest Bankot, az eddigi tulajdonos GE és a magyar kormány az erről szóló előszerződést csütörtökön írta alá.
2014.12.04 16:01MTI
Fotó: archív
Jövő év első fél évének végére zárulhat a Budapest Bank átadás-átvétele - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a rendkívüli kormányszóvivői tájékoztatón.
A miniszter szerint a döntés a gazdasági szuverenitás visszaszerzését is jelenti. Ismertette: a most megkötött előszerződést követően készítik el a végleges értékelést és döntenek a finanszírozásról. A vevő a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. lesz, a fedezetet az MFB biztosítja.
A Budapest Bank jövőjéről ugyan csak később dönt a kormány, de hosszú távon nem cél az állami tulajdon megtartása, egy-két éven belül magántulajdonba kerülhet, akárcsak az MKB - mondta a nemzetgazdasági miniszter.
Hozzátette: a magyar bankrendszer most kezd a helyes tulajdonosi arányra beállni. Az MTI kérdésére azt válaszolta: 2010-ben a kormány célja az volt, hogy a bankszektorban a magyar tulajdon aránya elérje az 50 százalékot, ez a két bank - MKB, BB - megvásárlásával teljesült.
Varga Mihály a BB megvételétől a verseny erősödését, a szolgáltatás színvonalának emelkedését várja. A miniszter korainak tartotta annak megválaszolását, hogy összevonják-e a bankot az MKB-val.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


