MNB-program
Eddig 13 milliárd forint jóváhagyott hitel a Budapest Banknál
A Budapest Bank eddig 13 milliárd forintos összértékben hagyott jóvá a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjára beérkezett hiteligényeket az első két pillérben, és több mint 30 hitel folyósítása történt meg.
2013.07.18 10:13MTI
A bank tájékoztatása szerint az első hitelek folyósítása július elején kezdődött gyorsított eljárásban, a jóváhagyott hiteligényekből megközelítőleg 6,6 milliárd forintot az első pillér keretében igényelték. A Budapest Banknál az első pillérben a meglévő ügyfeleknek nyújtott új hitelek, valamint az új ügyfelek hiteligénylései voltak túlsúlyban, így az eddig jóváhagyott hitelek közel háromnegyede új hitelállományként jelenik meg.
A bank az MNB-programból kapott keretből főként a fejlesztéseket szeretné ösztönözni, ennek eredményeként várhatóan a program végén is az új hitelek lesznek túlsúlyban az első pillérben. A Budapest Bank közleménye szerint míg a kkv-knál valamelyest gyakoribb az új beruházásokhoz kért forrás, a mikrovállalkozásoknál egyenlő arányban oszlik meg a beruházási-, és forgóeszközhitel igénye.
A jóváhagyott hiteleknél eddig fele-fele arányban vannak a vidéki és budapesti ügyfelek. A kkv-k általában a hosszabb - 5-10 éves - futamidőt választják a hitelkiváltás, az új forgóeszköz, vagy beruházási hitelek esetében egyaránt. A bank arra számít, hogy az új hiteleknél az eszközpark megújítása lesz az elsődleges hitelcél.
A bank anyavállalata, a GE Capital által 330 magyar vállalkozás körében elvégzett kutatása szerint ugyanis a hazai kkv-szektor 404 milliárd forintnyi bevételtől esett el az elmúlt években az elavult berendezések miatt. Az MNB-program most jó lehetőséget ad az amortizálódott eszközök lecserélésére.
A közlemény idézi Tóth Vikort, a Budapest Bank vállalati üzletágának vezetőjét, aki elmondta: az intenzív érdeklődést tapasztalva azt remélik, hogy a program sikeresen hozzájárul a hazai kkv-k üzleti aktivitásának emelkedéséhez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06