Érdeklődő cégek számára
Levelezési kapcsolatvonalat indított az MNB
E-mail és postai kapcsolatvonalat indított a Magyar Nemzeti Bank (MNB) annak érdekében, hogy a növekedési hitelprogram iránt érdeklődő cégek közvetlenül a jegybank felé is jelezhetik észrevételeiket.
2013.07.16 14:44MTI
Az MNB közleményében úgy fogalmaz: "a program eredményessége érdekében a jegybank közvetlenül is örömmel fogadja a kis- és középvállalkozásoknak a programmal kapcsolatos észrevételeit, megjegyzéseit a mai napon elindult kapcsolatvonalon keresztül".
Egyben arról tájékoztatott, hogy a beérkező felvetéseket a program értékelése során az MNB áttekinti, illetve az esetleges panaszokat megvizsgálja, és amennyiben szükségesnek ítéli, kapcsolatba lép az adott hitelintézettel a nem kívánatos gyakorlat megszüntetése érdekében.
A jegybank emlékeztet: a program fő célja a kis- és középvállalkozások hitelezésében megfigyelt zavarok enyhítése. Annak érdekében, hogy minél több vállalkozás jusson forráshoz a programban, az MNB Monetáris Tanácsa az eredetileg tervezett 500 milliárd forintról 750 milliárd forintra emelte a program első két pillérének keretösszegét - tette hozzá.
A társaságok észrevételeiket a jegybank honlapján található űrlap kitöltésével, elektronikus vagy postai úton juttathatják el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


