Devizahitelek
A Budapest Bank is beállt az elutasítottak sorába
A Fővárosi Törvényszék csütörtökön elutasította a Budapest Bank keresetét a hitelintézet állam ellen indított perében.
2014.09.18 18:44MTIA bíróság az ítélet szóbeli indoklásában kiemelte: a devizahiteles törvényben rögzített hét alapelvből különösen az átláthatóság és a szimmetria elvének nem feleltek meg a bank általános szerződési feltételeiben (ászf-ben) leírt kikötések, ezért azok tisztességtelenek voltak.
A nyáron elfogadott, devizahiteleseket megsegítő törvényben rögzített vélelem szerint a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződései 2004 és 2014 közötti egyoldalú módosítását - kamat-, költség-, illetve díjemelését - megengedő általános szerződési feltételek tisztességtelenek, ám ezt a vélelmet a pénzintézetek az állam ellen indított perekben megdönthetik, ha bizonyítják, hogy általános szerződési feltételeik megfelelnek a jogszabályban rögzített hét elvnek. Ezen elvek közé tartozik az átláthatóság, az egyértelműség, az objektivitás, az arányosság, a szimmetria.
A felperes Budapest Bank jogi képviselője a csütörtöki tárgyalás kezdetén azt igyekezett bizonyítani, hogy a bank által nyújtott hitelek devizahitelek voltak, nem pedig devizaalapú hitelek, és így nem tartoznak a devizahiteles törvény hatálya alá.
A bíróság szerint a felperes pénzintézet általános szerződési feltételei alapján nem követhette az ügyfél, mi indokolta egyes esetekben a kamatemelést, vagy a díjak és költségek növelését.
Azokat az árazási elvekben rögzítette a bank, a fogyasztói szerződést aláíró ügyfél azonban nem ismerhette, mit tartalmaznak tételesen az árazási elvek, így az ászf-ek nem tettek eleget az átláthatóság elvének, és a szimmetria elvének sem, mert csak a kamatok és költségek emelésének okait sorolták fel, a csökkentés esetleges indokait nem.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


