Már "csak" 31,2 milliárd forint
Raiffeisen: jelentősen csökkent a veszteség, a bank marad az országban
Továbbra is a magyar bankszektor egyik meghatározó, univerzális szereplője marad a Raiffeisen Bank, amelynek vesztesége jelentősen, 34 százalékkal 31,2 milliárd forintra csökkent 2013-ban.
2014.03.28 13:09MTIHeinz Wiedner, a bank vezérigazgatója kiemelte: a magyarországi Raiffeisen eladása lekerült a napirendről, a pénzintézet jövőbeni stratégiája az elsődleges ügyfélkapcsolatokra, valamint a versenyképes, magas szolgáltatási szint nyújtására koncentrál.
A bank működési költségei 53 milliárd forintot tettek ki 2013-ban. Céltartalék-képzésre pedig közel 42 milliárd forintot fordítottak. A nem teljesítő hitelek aránya 30 százalék alatti szinten stabilizálódott, és egyre kevesebb kölcsönszerződés kerül ebbe a kategóriába - tette hozzá.
Tavaly a mérlegfőösszeg 1847 milliárd forintot ért el, 12 százalékkal csökkent az előző évhez képest. Kementzey Ferenc, a Raiffeisen Bank vállalati vezérigazgató-helyettese kiemelte: a vállalati területen jelentős növekedést értek el, a sikeres akvizícióknak köszönhetően több százzal nőtt a bank vállalati partnereinek száma.
A növekedés jelentős részben a nemzetközi vállalatok körében valósult meg. A kis- és középvállalati üzleti terület az elmúlt két év legintenzívebb növekedését mutatta, mintegy 30 százalékkal nőtt a kis- és középvállalati ügyfelek számlanyitása.
A bank hitelállománya tavaly 1406 milliárd forint volt, 10 százalékkal csökkent az előző évhez képest, az ügyfélforrások állománya 1292 milliárd forintot tett ki, 15 százalékkal elmaradt a 2012. évitől.
Egy kérdésre válaszolva a vezérigazgató közölte: a banknál a forint további gyengülésére számítanak,és azzal kalkulálnak, hogy 2014 végére egy euró 320 forint lesz majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
- 20:00 Szijjártó Péter: az EU rosszabb formában van, mint öt éve
- 19:30 Tematikus bélyeggel ünnepli Korda György 85. születésnapját a Magyar Posta
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06