A jelenlegi feltételek mellett
Nem válik meg magyarországi leánybankjától a Raiffeisen
A jelenlegi feltételek mellett a Raiffeisen Bank International AG nem válik meg magyarországi leánybankjától.
2014.01.08 19:08MTI
A Raiffeisen Bank International AG közleménye szerint az utóbbi hetekben alaposan megvizsgálta a Raiffeisen Bank Zrt. megvételére kapott ajánlatokat, és a legutóbbi ajánlat után úgy határozott, hogy a jelenlegi feltételek mellett nem válik meg magyarországi cégétől.
A Magyar Hírlap a múlt hét végén azt írta, hogy osztrák tulajdonú bankok kerülhetnek hamarosan hazai tulajdonba, és az osztrák Raiffeisen magyar leányvállalatára már ajánlatot tett a magyar tulajdonban lévő Széchenyi Kereskedelmi Bank.
A Napi Gazdaság később arról cikkezett, hogy a Raiffeisen International AG igazgatósága kedden dönt az ajánlatról, és a bank már vizsgálja az értékesítés lehetőségét. Ingrid Krenn-Ditz, az osztrák Raiffeisen szóvivője az MTI-nek kedden megerősítette a cég korábbi (novemberi) közlését, miszerint kaptak ajánlatot a magyar érdekeltségre, de az ajánlatra vonatkozó lapértesülésekre nem reagált.
"A bank kapott ajánlatot az ukrán és a magyar érdekeltségére is, ezeket tanulmányozzuk, többet azonban nem mondhatok" - fogalmazott a szóvivő kedden. Mindezek után szerdán kora este a bank közölte: nem kíván megválni magyarországi leánybankjától.
A Raiffeisen szerdai közleményében azt is jelzi: "alaptőkéjének átfogó megerősítését tervezi", hogy megfeleljen a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság által kidolgozott új Bázel III Keretrendszer követelményeinek.
A Bázel III rendszer új szabályozási normákat és végrehajtási tervet tartalmaz a bankok tőkemegfelelésére és a likviditására vonatkozóan.
A Raiffeisen 2-2,25 milliárd euró közötti összeggel tervezi növelni tőketartalékát. A közlemény szerint az ehhez szükséges tranzakciók mivolta és pontos mérete a bank felügyelőbizottságának további döntésein, illetve a piaci kondíciókon múlik majd.
A tőkeemeléshaz szükséges tranzakciókat valószínűleg a következő hat hónapban fogják végrehajtani. Hozzáteszik, hogy ha szükséges, a Raiffeisen esetlegesen alárendelt tőkeinstrumentumok kibocsátására is hajlandó lesz a következő egy évben, hogy tőkeszerkezetét is tovább erősítse.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06