Új modellel is jelentkeztek
A tervezett feletti nyereséget ért el az elítélteket foglalkoztató cipőgyár
Az elítélteket foglalkoztató balassagyarmati Ipoly Cipőgyár Kft. tavalyi 20 millió forint körüli nyeresége meghaladta a tervezettet.
2014.03.12 12:26MTIA térség egyik jelentős foglalkoztatójának ügyvezető igazgatója szerint a cég szilárd piaci pozíciója elsősorban annak köszönhető, hogy egy 2012-es beruházásra alapozva új modelleket fejlesztettek ki.
Az Ipoly Cipőgyárban 2012 nyarán a Gazdasági Operatív Program (GOP) 100 millió forintos támogatásával 340 millió forintos beruházás keretében szerelték fel az új direktfröccsöntő gépsort, lecserélve a korábbi elavult berendezést.
Az új gépsorral magasabb minőségben készülnek például jobban szellőző, nyárra is alkalmas bakancsok - mondta Nemszilaj Sándor. A poliuretán gumitalppal gyártott, könnyített bakancsokat a belügyi szerveknek és a honvédségnek ajánlják a téli lábbelik mellé.
A honvédségnél jelenleg tesztelik a bakancsokat, a Belügyminisztérium szerveinek pedig már szállított a cég mintegy négyezer párat - tette hozzá.
Nemszilaj Sándor elmondta: a cipőgyárban tavaly átlagosan 415 munkavállaló dolgozott, köztük 247 fogvatartott. A munkaviszonyban állók átlagos állományi létszáma 107 volt, a hivatásos állományi létszám pedig 61. A térség jelentős foglalkoztatójának számító Ipoly Cipőgyár 2013-ban 1,3 milliárdos árbevételt ért el, mérleg szerinti eredménye a tervezett 18 millió forinttal szemben 20 millió forint körül alakul.
A kft. fő profilja a munkavédelmi, biztonsági egyen- és formalábbelik, az acélorrmerevítős minősített termékek, nyári és zárt változatú szolgálati félcipők, gyakorlóbakancsok gyártása. Megkezdték munkavédelmi kesztyűk gyártását is, ezekből tavaly már 140 ezer párat készítettek. Emellett egyszerűbb bőrdíszművek, elsősorban a rendészet területén használható szíjazatok, bőrtokok is készülnek a gyárban.
A kft. tavaly 62 millió forintot fordított beruházásokra, cipőipari gépek fejlesztésére. A múlt évben 174 ezer pár lábbelit értékesítettek, ebből ezer pár került külföldre. Az igazgató tájékoztatása szerint mintegy 30 százalékos részesedésük van a hazai piacon, 30-40 munkaruházattal foglalkozó kereskedő forgalmazza az Ipoly Cipőgyár termékeit.
Termelésük döntő részét a központi ellátás jelenti: a belügyi szervek, a rendőrség, katasztrófavédelem, büntetés-végrehajtás részére szállítanak, és jelentős vevők a vízügyi igazgatóságok is.
Közbeszerzési eljárások nyerteseként ellátják a Magyar Postát és MÁV-ot, a 2011-es BM- és kormányrendeleteknek köszönhetően kezd bővülni a kapcsolat a kórházakkal is - tette hozzá az igazgató. A büntetés-végrehajtási szervezet az országban 11, a fogvatartottak foglalkoztatását szolgáló gazdasági társaságot üzemeltet.
A cégek profilja változatos, növénytermesztés, állattenyésztés, pékség, zöldségfeldolgozás, ruházati és nyomdai termékek előállítása, fém- és faipari termékek gyártása egyaránt szerepel tevékenységük között. Összesített árbevételük 2013-ban meghaladta a 14 milliárd forintot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06