EB
Cigarettacsempészet - megállapodás az OLAF és Ukrajna között
A bizottság szerint az alkohol- és cigarettacsempészet az unió keleti határain évi 10 milliárd euró kárt, adóbevétel-kiesést okoz az EU-nak és tagállamainak.
2013.06.07 14:18MTI
Megállapodást kötött az Európai Unió Csalásellenes Hivatala (OLAF) és Ukrajna a törvényellenes cigarettakereskedelem, a cigarettacsempészet visszaszorításáról - tudatta pénteken közleményben az Európai Bizottság.
A bizottság szerint az alkohol- és cigarettacsempészet az unió keleti határain évi 10 milliárd euró kárt, adóbevétel-kiesést okoz az EU-nak és tagállamainak, ezért a bizottság kiemelt ügyként kezeli a főleg Moldovából, Fehéroroszországból, Oroszországból és Ukrajnából kiinduló cigarettacsempészet visszaszorítását.
Az Ukrajnával kötött megállapodás a csempészet felderítését és felszámolását hivatott szolgálni, a többi között az illetékes hatóságok közötti információcserét, vagy közös vizsgálatok lefolytatását is lehetővé teszi.
Az Európai Bizottság a héten fogadta el azt a stratégiát, amelybe Brüsszel közlése szerint ez a megállapodás is illeszkedik, és amely a cigarettacsempészet visszaszorítását hivatott elősegíteni. Ennek keretében a bizottság célja az, hogy olyan intézkedések szülessenek, amelyeknek köszönhetően kevésbé éri meg cigarettát csempészni, amelyek javítják az ellátási lánc, a kínálat ellenőrzését és biztonságát, erősítik az adó-, vám- és határvédelmi hatóságok jogköreit a szabályok jobb betartatása érdekében, valamint súlyosabb büntetéseket helyeznek kilátásba a csempészekkel szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


