MNB
Június 3-tól kezdődnek az eurólikviditást nyújtó tenderek
A program harmadik pillére értelmében a kereskedelmi bankok a jegybankkal kötendő megállapodás alapján mintegy 20 százalékkal, 3600 milliárd forintra csökkentenék a jegybanknál tartott kéthetes jegybanki kötvényállományukat.
2013.05.24 11:12MTI
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a növekedési hitelprogram III. pillére keretében 2013. június 3-ától heti rendszerességű eurólikviditást nyújtó devizacsere (FX-swap és currency interest rate swap) tendereket tart, összesen 8 különböző futamidő mellett - közölte a jegybank pénteken.
A közlemény szerint a program III. pillérével az MNB célja a magyar gazdaság rövid lejáratú külső adósságának és az MNB kéthetes kötvényállományának együttes csökkentésén keresztül az ország külső sérülékenységének mérséklése.
A jegybank április elején jelentette be a három intézkedésből álló programot. Az első két pillér értelmében a jegybank egyrészt - a kereskedelmi bankok útján - a mikro-, kis- és középvállalatokat 250 milliárd forintnyi kedvezményes hitellel támogatja. Másrészt 250 milliárd forint áll majd rendelkezésre arra, hogy a kkv-k devizahiteleiket kedvezményes kamatozású forinthitelre váltsák.
A program harmadik pillére értelmében a kereskedelmi bankok a jegybankkal kötendő megállapodás alapján mintegy 20 százalékkal, 3600 milliárd forintra csökkentenék a jegybanknál tartott kéthetes jegybanki kötvényállományukat, miközben az MNB a devizatartalék terhére hasonló értékben biztosítana számukra devizaforrást rövid lejáratú külső adósságuk törlesztésére.
A pénteken közölt, az MNB honlapján olvasható részletes tájékoztató szerint a tenderek aktuális feltételeit minden hét első kereskedési napján hirdetik meg 10 órakor, az eredményhirdetés időpontja 12 óra.
Kapcsolódó írások:
- EBRD-elnök: Közép- és Kelet-Európában már nem likviditáshiány akadályozza a növekedést
- Ciprusi mentőcsomag: Az EKB csak hétfőig biztosít likviditást
- Szíriai szélsőségesek likvidálására készül a CIA
- ÁSZ: komoly likviditási és pénzügyi problémák a vizsgált kórházaknál
- Az euróövezeti bankok 137 milliárd eurót fizetnek vissza az EKB-nak
- Londoni elemzők: a magyar kormány nem akarja gyengíteni a forintot
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06