Drónokkal
Szíriai szélsőségesek likvidálására készül a CIA
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) adatokat gyűjt a Szíriában tevékenykedő iszlamista szélsőségesekről, hogy később szükség esetén pilóta nélküli repülőgépekkel likvidálja őket.
2013.03.16 20:16MTIA hivatalban lévő és volt, egyaránt nevük elhallgatását kérő amerikai tisztségviselőkre hivatkozó amerikai napilap úgy tudja, hogy Barack Obama elnök még nem engedélyezte a szíriai dróntámadásokat, de a CIA terrorellenes szolgálata fokozta az adatgyűjtést a szélsőséges fegyveresekről, akik beszivárogtak az országba és csatlakoztak a damaszkuszi kormány ellen harcoló milíciákhoz.
A CIA ezzel a feladattal külön csoportot hozott létre, köztük olyan ügynökökkel, akik korábban az iraki al-Kaida elleni műveletekben vettek részt. A csoport együttműködik a szaúdi és a jordániai hírszerzéssel is.
Az iszlamista harcosok egyre nagyobb szerepet játszanak a szíriai kormányerők elleni harcokban - írta a Los Angeles Times. Az amerikai külügyminisztérium szerint az egyik legbefolyásosabb szíriai ellenzéki szervezet, az an-Núszra Front olyan terrorszervezet, amelyet nem lehet megkülönböztetni az iraki al-Kaidától - írja a lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


