Csehország
Václav Klaus szélsőséges baloldalinak minősítette elődjét, Václav Havelt
Václav Havel egy szélsőséges baloldali volt, aki bomlasztotta a létező társadalmi rendet - állítja Václav Klaus cseh köztársasági elnök.
2013.02.11 15:07MTIA Do Reczy című lengyel konzervatív hetilap hétfői kiadásában megjelent interjújában Klaus államfő elődje ideológiáját "havelizmusnak" minősítette, s a francia jakobinusok ideológiájához hasonlította. Szerinte Havel célja egy "elitista posztdemokrácia" kialakítása volt, s a piacot állítólag "kofáskodásnak" tartotta.
"Meg kellene említenem talán a kozmopolitizmusát is (Havelét), amely ellentétes az én, államba vetett hitemmel. Külpolitikai téren robbanékony beavatkozás párti volt, ahelyett, hogy tiszteletben tartotta volna a világ bármelyik államát" - fejtette ki Klaus az interjúban, amelynek szövege a cseh elnök honlapján is megjelent.
A hivatalából március 7-én távozó cseh államfőnek nem ez az első erős kijelentése elődje, Václav Havel címére, aki 1989-től 2003-ig volt csehszlovák, illetve cseh köztársasági elnök volt.
Petr Hájek, Klaus legfőbb politikai tanácsadója tavaly megjelent könyvében Havelt "a hazugság és a gyűlölet eszközének" nevezte, s nagy feltűnést keltett, amikor Klaus azt mondta, "ezt a könyvet szinte kötelező olvasmánnyá kellene tenni" Csehországban.
Klaus olyan "elkényeztetett gyerekként viselkedik, akinek elveszik a játékát" - reagált a cseh köztársasági elnök interjújára Vladimír Hanzel, Havel volt személyes titkára. Úgy vélte, hogy az államfő "teljesen elveszítette a józan eszét".
"Nyilvánvaló, hogy Klaust a féltékenység vezérli, mert érzi, hogy rövidesen a cseh történelem elfelejtett figurájává válik, míg Havelt egyre inkább az újkori cseh történelem egyik legnagyobb személyiségének tekintik" - nyilatkozta Hanzel.
Alexandr Vondra volt miniszter, aki egykoron a csehszlovák ellenzéki mozgalomban Havel harcostársa volt, kijelentette, hogy Klaus állításai "alaptalanok, értelmetlenek és elfogadhatatlanok".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


