A csehek lemondtak
Václav Klaus nem tartja katasztrófának a cseh kormány megbuktatását
A cseh államfő nem tartja katasztrófának, hogy megbukott a Mirek Topolánek vezette jobbközép kormány, és szerinte attól sem kell tartani, hogy ezzel valamiféle fordulat állhatna be a rendszerváltást követő folyamatokban.
2009.03.25 17:59MTI"A képviselőház döntését tisztelettel tudomásul vettem" - jelentette ki Václav Klaus azt követően, hogy Miroslav Vlcek képviselőházi elnökkel szerdán megvitatta a legújabb belpolitikai helyzetet. A továbbiakban az alkotmány alapján kíván eljárni.
"A kormány bukása nem ismeretlen dolog, és egy működő alkotmányos rendszerben nem jelent katasztrófát. Köztársasági elnökségem hat éve alatt ez már a negyedik eset. Ezt a helyzetet már négyszer sikerrel megoldottam, s biztosíthatom a cseh közvéleményt arról, hogy a probléma most is meg lesz oldva" - jelentette ki az államfő.
Hozzátette: teljesen alaptalan attól tartani, hogy az új kormányról folytatandó tárgyalások alapján bármiféle fordulat állhatna be a rendszerváltást követő folyamatokban. Klaus ezzel Topolánek és a Polgári Demokratikus Párt más vezetőinek nyilatkozataira reagált, akik azt hangoztatják, hogy a jobbközép kormány megbuktatásával megnyílt az út a kommunisták visszatéréséhez a hatalomba.
Václav Klaus megjegyezte: azt várja, hogy Topolánek külföldi útjáról hazatérve haladéktalanul tájékoztatni fogja őt a kormány lemondásáról. A kormányfő szóvivője útján ugyanakkor azt közölte, hogy Topolánek csütörtökön nyújtja be a kabinet lemondását a köztársasági elnöknek.
Ezt megelőzően a kormány rendkívüli ülést tart. Mirek Topolánek kormánya 2007 januárjában csak úgy került hatalomra, hogy megszerezte az ellenzéki szociáldemokrata pártból kivált két képviselő támogatását. Klausnak ez nem tetszett, s kijelentette: a bizalom ilyen úton való megszerzése előre hozott választáshoz fog vezetni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


