Javult az állapota a volt cseh államfőnek
Václav Havelt hazaengedték a kórházból
Jelentősen javult Václav Havel volt cseh államfő egészségi állapota, ezért csütörtökön hazaengedték a kórházból - közölték abban a prágai kórházban, ahol az expolitikust 18 napon át kezelték.
2009.01.29 13:54MTIAz orvosi konzílium döntése szerint azonban Havelnek még legalább egy vagy két hétig otthon kell pihennie, és az orvosok rendszeresen ellenőrizni fogják állapotát. Havelt január 12-én szállították a motoli kórházba, mert arra panaszkodott, hogy nyomást érez a torkában és nehezére esik az étel lenyelése.
Az orvosi vizsgálat kiderítette, hogy torkában - azon a helyen, ahol az egyik korábbi műtét alkalmával légcsövet vezettek be - hólyag keletkezett, amely tele volt gennyel. Ezt egy kisebb műtéttel eltávolították. Később enyhe tüdőgyulladást is kapott, s kezelőorvosai szerint állapota súlyos volt.
A drámaíróból és emberi jogi aktivistából lett politikusnak régóta problémái vannak az egészségével. A korábban erősen dohányzó Havel jobb oldali tüdejének jelentős részét eltávolították a kilencvenes évek második felében rákos daganat miatt, s azóta több esetben szenvedett súlyos hörghurutban, illetve tüdőgyulladásban, de problémái vannak az immunrendszerével is.
Az orvosok korábbi nyilatkozatai szerint - tekintettel mindezekre - Havelnél minden megbetegedés igen veszélyes. Az orvosi konzílium most, utólagosan közleményében szintén elismerte: Havel állapota az elmúlt napokban is valóban nagyon súlyos volt, és élete veszélyben forgott.
Václav Havel legutóbb tavaly februárban volt kórházban. Akkor szívműködési zavarok és hörghurut miatt két hétig kezelték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


