Járatnyitás
Új kedvezményt vezetne be a Budapest Airport
A Budapest Airport akár már június 1-jétől bevezetheti a kisebb forgalmú útvonalakra 50 százalékos új járatnyitási kedvezményét.
2013.05.13 17:09MTI
A kontinens légiközlekedésének jövőjéről tanácskozik az iparág több mint ezer döntéshozója május 12-14. között a magyar fővárosban, a 8. Routes Europe konferencián, amelyet a Budapest Airport rendez a Magyar Turizmus Zrt.-vel karöltve.
A Budapest Airport tájékoztatása szerint a kisebb forgalmú útvonalakra vonatkozó új járatnyitási kedvezmény tervezett bevezetéséről Kam Jandu, a Budapest Airport légiközlekedési üzletág-igazgatója beszélt a konferencia hétfői sajtótájékoztatóján.
Ha a következő napokban megkapják a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) Légügyi Hivatalának jóváhagyását, akár már június 1-jétől is bevezethetik a kisebb forgalmú útvonalakra vonatkozó új járatnyitási kedvezményt - írja közleményében a Budapest Airport.
Kam Jandu kiemelte, hogy a Budapestről hiányzó, de kisebb utasforgalmú útvonalakon kívánnak 50 százalékos díjkedvezményt adni a légitársaságoknak, és elég csak heti két, három vagy négy napon üzemeltetni a járatot.
Eddig a légitársaságok egyedül viselték a járatnyitással együtt járó üzleti kockázatot, most a kedvezmény bevezetésével szeretnék ezt a kockázatot megosztani a repülőtér és a légitársaságok között - hangsúlyozta. A hazai és külföldi újságírók előtt Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója arról beszélt, hogy független piaci elemzők szerint a magyar gazdaság 2015-től az EU-s átlagot meghaladó mértékben gyarapodhat, ez pedig a légiközlekedés dinamikus fellendülését is magával hozhatja - olvasható a Budapest Airport közleményében.
Kapcsolódó írások:
- Kanadai kézbe kerül a Budapest Airport
- A Budapest Airport készenáll a havazásra
- Újabb járatokért lobbizik a Budapest Airport
- Légitársaságokat díjazott a Budapest Airport
- Csökkent tavaly a Budapest Airport forgalma
- Nyomoznak a Budapest Airport és a Főtaxi szerződéseivel kapcsolatban
- Kártérítési felelőssége van a Budapest Airportnak
- Légitársaságok nehezményezik a Budapest Airport díjszabását
- Repülőtéri Business Park fejlesztésbe kezd a Budapest Airport
- Okostelefonon is közöl információkat a Budapest Airport
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06