10 kategóriában
Légitársaságokat díjazott a Budapest Airport
A Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető Budapest Airport tíz kategóriában díjazta azokat a légitársaságokat, utazásszervezőket, amelyek az elmúlt évben a legtöbbet tettek a magyarországi légiforgalom fellendítéséért.
2013.02.08 17:05MTIKam Jandu, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója a közlemény szerint emlékeztetett arra, hogy a nehéz körülmények ellenére az utasforgalom mindössze 4,7 százalékkal, a le- és felszállások száma azonban több mint 20 százalékkal esett vissza Budapesten.
A Budapest Airport tavaly jelentősen veszített régiós légiközlekedési központ szerepéből, hiszen a szomszédos országokból Budapesten repülőre szálló utasok részaránya egyetlen év alatt 22 százalékról 5 százalékra esett vissza - tette hozzá.
Az immár hatodszor megrendezett gálán a légitársaságok, a földi kiszolgáló cégek, az utazási irodák és tour operátorok, a repülőtéri partnercégek, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és az NKH Légügyi Hivatalának képviselői vettek részt a ferihegyi 1. terminálon. Díjat kapott a Qatar Airways, a Wizz Air, a TAROM, a Norwegian, a Turkish Airlines, a Ryanair, a Cargolux, a Jet2.Com, az airBaltic és az OTP Travel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06