Tizenhét használaton kívüli szeméttelepet
Egykori hulladéklerakókat számolnak fel Szolnok megyében
Tizenhét tiszazugi és Szolnok-környéki település használaton kívüli szeméttelepét számolják fel uniós támogatással 2014 nyarára Jász-Nagykun-Szolnok megyében - közölte a Körös-Tisza Menti Önkormányzatok Hulladékrekultivációs Társulásának elnöke.
2013.02.18 20:08MTI Molnár Bálint elmondta: a szervezet 1,8 milliárd forintot meghaladó forrást nyert a Környezet és Energia Operatív Program keretében a projekt kivitelezésére.
A támogatás a megvalósítás bruttó árát teljes egészében fedezi – tette hozzá.
Jelezte: az előkészítésre már több mint 70 millió forintot költöttek, így az időjárás függvényében már márciusban elkezdődhetnek a várhatóan 15 hónapig tartó munkálatok.
Tájékoztatása szerint a környéken korábban használatba vett regionális hulladéklerakók megépülése után bezárt helyi szeméttelepek közül ezúttal 17 tiszazugi és Szolnok-környéki település létesítményét teszik rendbe.
Ezzel közvetlenül mintegy 50 ezer ember lakókörnyezete válik rendezettebbé és egészségesebbé – hangsúlyozta a Körös-Tisza Menti Önkormányzatok Hulladékrekultivációs Társulásának elnöke.
Molnár Bálint közölte: a program részeként a hulladéktól mentesített, felszabaduló területeken a talaj felszíni rétegét eltávolítják. Ezt követően a kialakított dombok záróréteget kapnak, és a végleges forma kialakítása után füvesítik, illetve fákkal ültetik be a hajdani szeméttelepek helyét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


