Rezsicsökkentés
A szemétszállítók a szolgáltatás minőségének megtartásában érdekeltek
A Köztisztasági Egyesülés abban érdekelt, hogy a bejelentett díjcsökkentés semmilyen módon ne eredményezzen visszalépést a jelenleg nyújtott szolgáltatás műszaki tartalmában.
2013.02.11 18:55MTINagy György igazgató az MTI-nek hangsúlyozta, hogy a közlemény a tagok egyeztetett véleményét tükrözi. A közleményben rámutatnak: az idei szabályok szerinti 4,2 százalékos díjbefagyasztás a tavalyi első negyedéves díjstophoz képest eredménynek is tekinthető. Azonban a szemétszállításra kimutatott 8,1 százalékos infláció, az újonnan bevezetett lerakási járulék, a felügyeleti díj, az egyes adó- és járuléknövekmények, a megemelkedett banki és postai költségek, a behajtással kapcsolatos költségek, továbbá a közszolgáltatoknál jelentkező mintegy 4,5 milliárd forintos kintlévőség együttes hatása már most teljesíthetetlen terheket jelent a közszolgáltatóknak.
Július 1-jétől a víz-, a csatorna-, a szennyvízelvezetési, a szemétszállítási, a palackosgáz-, valamint a kéményseprési díjakat is átlagosan 10 százalékkal tervezi csökkenteni a kormányzat. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön a gyulai Fidesz-KDNP-frakcióülés utáni sajtótájékoztatón közölte: a pontos mértéket az árakban tapasztalható területi különbségekre tekintettel kell megállapítani, ugyanis például a víz esetében van az országban olyan hely, ahol ezer forintot kell fizetni elszámolási egységenként, míg máshol csak 180-at.
A szemétszállítást - jelentős mértékben - a lakossági díjakból származó bevétel fedezi. A lakossági hulladékkezeléssel kapcsolatos díjak megállapítását 2001-től kormányrendelet szabályozza, amely a települési önkormányzatokat ruházta fel árhatósági jogkörrel - emlékeztet a közlemény.
Az önkormányzatok által megállapított legkisebb és legmagasabb díj között négy-ötszörös az eltérés. Ez az egyesülés szerint azzal magyarázható, hogy a különféle pályázati támogatásokból és saját forrásból kiépült korszerű hulladékkezelő rendszerek működtetése drágább a hagyományosaknál, illetve a szolgáltatás tartalma, valamint a helyi igények és lehetőségek eltérőek.
A Köztisztasági Egyesülés a magyarországi települési szilárdhulladék-kezelési közszolgáltató szervezeteket és az ilyen tevékenységhez kapcsolódó gyártó és forgalmazó cégeket tömörítő szervezet. Az egyesülés tagszervezeti 2020 magyarországi település 7 millió 780 ezer lakosának települési szilárd hulladékát kezelik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


