Mintegy 120 millió forinttól
Újabb két borsodi település szabadult meg adósságától
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrő és Arló is megszabadult az összesen mintegy 120 millió forintos adósságától a kormány konszolidációs programjának köszönhetően.
2013.01.31 17:50MTIRiz Gábor (Fidesz) országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés alelnöke szerint a magyar önkormányzatiság egyik jelentős állomásához ért el a kormány, azzal, hogy nem hagyta tovább tolni a települések elmúlt nyolc évben felhalmozott "adóssághegyét".
Az önkormányzatok többségének a tartozások jószerivel a mindennapi működést és az alaptevékenységét is gátolta - tette hozzá, megjegyezve: a települések többsége a fejlesztések finanszírozása miatt bocsátott ki kötvényt korábban, ám időközben olyan feladatokat is megkaptak a korábbi kormányoktól, amelyekhez nem társítottak normatív támogatást.
Riz Gábor emlékeztetett arra, hogy a kormány az ötezer lélekszám alatti települések adósságait teljes egészében átvállalta, az e fölötti lakosú városok adósságának pedig 40-70 százalékát. A kormány Szendrő több mint 69 millió, míg Arló csaknem 51 millió forintos adósságát vállalta magára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


