Adósságrendezés
Egykori bányásztelepülések szabadultak meg adóságaiktól
Az egykor az érc-, ásvány- és szénbányászathoz szorosan kötődő, az iparág megszűnésével hátrányos helyzetbe került, Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részén lévő települések adósságait átvállalta a kormány.
2013.01.30 16:39MTIRiz Gábor (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés alelnöke - aki találkozott a térség 17 polgármesterével - úgy fogalmazott: a magyar önkormányzatiság egyik jelentős állomásához ért el a kormány, amikor úgy döntött, hogy a települések elmúlt nyolc évben felhalmozott adósságát nem hagyta tovább tolni.
Riz Gábor emlékeztetett arra, hogy a kormány az ötezer lélekszám alatti települések adósságát teljes egészében átvállalta, a nagyobbak adósságának pedig 40-70 százalékát. Ennek köszönhetően fellégezhetnek az önkormányzatok, pályázhatnak, fejleszthetnek.
A valamivel több mint háromezer lakosú Rudabánya önkormányzata 10 millió, Felsőnyárád 32 millió, Felsőtelekes 21 millió, Kurityán 30 millió, Szuhafő 16 millió, Ragály pedig 13 és fél millió forint tartozástól mentesül. A 17 település csaknem 167 millió forintnyi adósságtól szabadul meg. Négy községnek - Alsószuha, Imola, Jákfalva és Zádorfalva - nem volt semmilyen adóssága.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


