Adósságrendezés
Eger adósságának felét vállalja át az állam
Eger mintegy nyolcmilliárd forintos adósságának ötven százalékát vállalja át a központi költségvetés az önkormányzati adósságrendezési program keretében.
2013.01.31 14:46MTIHabis László (Fidesz-KDNP) polgármester közölte: a városnak június 28-ig kell megkötnie az adósságátvállalásról szóló megállapodást a kormánnyal. A polgármester a napirend tárgyalásakor kiemelte: a 2013-as év első három hónapjában esedékes tőke- és kamattörlesztések szerepelnek az önkormányzat költségvetésében, de a megállapodás után az állam fele részben átvállalja ezeket a kötelezettségeket.
Közlése szerint Eger önkormányzata mintegy 80 milliárd forintnyi vagyonnal rendelkezik, ami a konszolidációnak köszönhetően négymilliárd forinttal növekszik. Az összeg mértékének érzékeltetésére hangsúlyozta, hogy az egri lakosság 2012-ben 680 millió forintnyi helyi adót fizetett be, vagyis az adósságátvállalással majd hatévnyi lakossági adóbevételnek megfelelő pénzt kap Eger.
Az önkormányzat az adósság 50 százalékának átvétele mellett - egy tavalyi kormánydöntés értelmében - egymilliárd forintos központi támogatásban is részesül. Ezt az összeget fejlesztések önerejének biztosításához, Eger gazdálkodásának további javításához használják fel - mondta Habis László.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


