Összesen ötmillió dollárral segít
Katar megkétszerezi az Egyiptomnak nyújtott pénzügyi segélyt
Katar bejelentette kedden, hogy újabb 2,5 milliárd dollárt folyósít Egyiptomnak.
2013.01.09 08:14MTIA perzsa (arab)-öbölbeli állam ezzel öt hónap alatt összesen ötmilliárd dollárral segíti a válság sújtotta észak-afrikai arab országot. Az összeg - amelyből 4 milliárd dollár hitel, egymilliárd dollár pedig vissza nem térítendő támogatás - elsősorban az egyiptomi valutatartalék növelését szolgálja.
Egyszersmind rávilágít arra, Katar milyen szoros kapcsolatot ápol az Egyiptomot irányító Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalommal. A kőolajban gazdag emírség korábban megállapodott Egyiptommal, hogy a következő öt évben 18 milliárd dollárt fektet be az észak-afrikai országban. Az egyiptomi gazdaság lejtőre került, amióta két éve népfelkeléssel megdöntötték Hoszni Mubarak elnök hatalmát: az ingatag helyzet elijesztette a külföldi befektetőket, és súlyos csapást mért a turizmusra, ezzel elapasztotta az egyiptomi valutabevételek két legfontosabb forrását.
Az arab ország valutatartalékai a 2011. januári szintnek kevesebb mint a felére, 15 milliárd dollárra estek vissza. A központi bank figyelmeztetett, hogy ez már kritikusan alacsony szint, figyelembe véve Egyiptom lejáró adósságait és az ország importszükségletét. Az egyiptomi kormány a napokban felújította a tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy 4,8 milliárd dolláros hitelről.
Ez az összeg nem elegendő ahhoz, hogy fedezze Egyiptom külső finanszírozási igényét, de hozzájárulhat az államháztartási hiány kordában tartásához, és helyreállíthatja a befektetők bizalmát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


