Szíria
Katari kormányfő: megsemmisítő háború folyik a szíriai nép ellen
A katari kormányfő szerint a szíriai vérontást már nem lehet csupán polgárháborúnak nevezni, az már egy "megsemmisítő háború" a szíriai nép ellen a nemzetközi közösség cinkosságával.
2012.10.30 11:00MTIHamad bin Dzsászim bin Dzsábir ász-Száni sejk, aki egyúttal külügyminisztere országának, az al-Dzsazíra arab hírtévének nyilatkozott hétfő este. A miniszterelnök arra reagált, hogy Lahdar Brahimi, az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottja aznap Moszkvában így nyilatkozott a szíriai helyzetről: "Ha ez nem polgárháború, akkor nem tudom, hogy mi."
Hamad sejk kijelentette, hogy az öldöklés "elsősorban a szíriai kormány, de másodsorban a nemzetközi közösség engedélyével folyik az ENSZ Biztonsági Tanácsa bizonyos tagországai miatt. Bízunk Brahimiban, de a (szíriai) átmeneti időszak, a hatalomátadás elkezdése érdekében ki kell dolgoznia egy jól átgondolt megoldási tervet, amelyet a Biztonsági Tanács elé terjeszt."
Brahimi az íd al-adha muzulmán áldozati ünnep kezdetére, múlt péntekre tűzszünetet kezdeményezett, ezt a felek elfogadták ugyan, gyakorlatilag azonban teljesen figyelmen kívül hagyták.
Katar korábban javasolta, hogy a vérontás megállítása érdekében több arab ország vessen be közös katonai erőt Szíriában.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


