Az ünnep ellenére
Újabb szíriai merényletek, több halott
A szemben álló felek által a muzulmán áldozati ünnep idejére elfogadott tűzszünet ellenére több merénylet történt pénteken Szíriában.
2012.10.26 18:58MTILegkevesebb öt halottat és 35 sebesültet követelt egy gépkocsiban elrejtett pokolgép Damaszkuszban. Az ország déli részén fekvő Deraa városában szintén gépkocsiban elrejtett robbanószerkezet szedett halálos áldozatokat. A londoni székhelyű, magát az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH) nevező szervezet közlése szerint a szíriai főváros egyik déli negyedében egy játszótér közvetlen közelében gépkocsiban elrejtett pokolgép robbant fel. Nem hivatalos források szerint az áldozatok között gyermekek is vannak.
A deraai robbanás következtében három katona vesztette életét, nyolc pedig megsebesült. A damaszkuszi merényletet az állami televízió is megerősítette. A robbanás következtében a környező épületekben anyagi károk keletkeztek. A kormányhoz hű média terroristák merényletének nevezte a robbantást. Hírügynökségi jelentések szerint az érintett városnegyed lakosai többnyire szunniták. Az alavita kisebbségből származó Bassár el-Aszad elnök elleni felkelés részvevői mindenekelőtt a szunniták közül kerülnek ki.
Lahdar Brahimi, az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottja a muzulmán áldozati ünnep, az íd al-adha ünnep idejére tűzszünetet kezdeményezett az erőszak sújtotta Szíriában, és a felek elfogadták. A fegyvernyugvás eredetileg pénteken reggel lépett életbe, és hétfőig lenne érvényes. A szíriai hadsereg közölte: a fegyveres támadásokra ellentámadásokkal válaszol. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja pénteken késő délután arról számolt be, hogy a tűzszünet első napján szerte az országban különböző erőszakcselekményekben 47-en haltak meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


