A katari emír látogatása után
Hamász-fegyvereseket ölt az izraeli hadsereg
Három Hamász-fegyveres halt meg az izraeli hadsereg légicsapásában a Gázai övezetben a katari emír keddi látogatása után.
2012.10.24 08:09MTIAz izraeli hadsereg kedd esti közlése szerint az áldozatok rakétatámadásra készültek Izrael ellen. Az övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet elismerte, hogy az észak-gázai izraeli légicsapásban három fegyverese vesztette életét, és három megsebesült. A légicsapás válasz volt gázai palesztinok által végrehajtott támadásokra, köztük egy pokolgépes merényletre az övezet és Izrael határán. A detonációban megsebesült egy izraeli katonatiszt.
A robbantást saját bejelentése szerint a Népi Front Palesztina Felszabadításáért nevű csoport követte el, egyike az övezetben tevékenykedő számos kisebb gázai fegyveres frakcióknak, amelyek gyakran a Hamász tudta nélkül hajtanak végre támadásokat Izrael ellen. Az izraeli megtorló akció azután történt, hogy az övezetet elhagyta Hamad bin Kalifa ász-Száni sejk, katari emír, aki első államfőként kereste fel a palesztin övezetet azóta, hogy 2007-ben a Hamász átvette az ellenőrzést a terület fölött. Izraeli vezetők fogadkoztak, hogy nem hagyják válasz nélkül a kedd reggeli robbantást, de a katonaság várt vele, amíg a katari emír hazautazik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


