Felszámolásban sem
Nem tervezik a Gyulai Húskombinát teljes leállítását
Nem tervezi a húskombinát teljes leállítását a felszámolásban sem a vagyonfelügyelettel megbízott Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.
2012.10.15 19:50MTIA kft. ügyvezetője erről a napokban tájékoztatta a húskombinát szakszervezeti elnökét és Gyula város polgármesterét - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t hétfőn. A város vezetősége és a szakszervezet elnöke közös közleményben tájékoztatott arról, hogy együttműködési megállapodást kötöttek, hogy figyelemmel kísérik a vállalatnál történő eseményeket, és együtt lépnek fel a húskombinát működésének megőrzése és a foglalkoztatás érdekében.
Ennek jegyében október 11-én konzultáltak a vagyonfelügyelettel megbízott cég ügyvezetőjével és a vállalathoz kirendelt vagyonfelügyelővel. A találkozó minden résztvevője egyetértett abban, hogy szűkös anyagi keretek között is igyekeznek a gyár működését fenntartani, még egy esetleges felszámolási eljárásban is. A Gyulai Húskombinát ellen egyik beszállítója kezdeményezett felszámolási eljárást, a Gyulai Törvényszék október első napjaiban hozott határozatot arról, hogy a vagyonfelügyelettel megbízza az állami tulajdonú Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.-t, amely pedig Trenka Gyulát jelölte vagyonfelügyelőnek.
A Gyulai Húskombinát forráshiányos, a tulajdonos HAGE-NAGISZ vállalkozói csoport szeptemberig finanszírozta a gyulai cég termelését, és a bankok sem adnak hitelt a cégnek. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt céggé nyilvánított húskombinát szállítói tartozása 1,9 milliárd forint, ebből 1,5 milliárd a vállalkozói csoporton belüli összeg; a társaság vagyona 5 milliárd forint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06