Kormányzati beavatkozás
Kiemeltként igyekszik védeni a kormány a kapuvári húskombinátot
Kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánítja a kapuvári húskombinátban érintett mindkét céget a kormány - közölte a Kormányszóvivői Iroda szerdán.
2012.09.12 16:49MTIA lépést az indokolja, hogy a kapuvári húskombináttal kapcsolatban súlyos pénzügyi visszaélések gyanúja merült fel a korábbi felelőtlen garanciavállalások okán. Ezen helyzet tisztázása és a munkahelyek megvédése miatt a kormány megteszi a szükséges lépéseket és nemzetstratégiai szempontból kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánítja, a húskombinátban érintett mindkét céget - derül ki a szóvivői iroda közleményéből. A két érintett cég a Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Húsipari Kft.
Szerdai számában a Kisalföld arról írt, hogy többhetes termeléscsökkenés után leállt a négyszáz embert foglalkoztató kapuvári húsgyár.
A cikk szerint a Kapuvári Hús Zrt. közgyűlését - amelytől a dolgozók komoly eredményeket vártak - e hét elejéről szeptember 27-ére halasztották; a hazaküldött alkalmazottak a telefonhívást várják a munka újraindulásáról.
Nem állt le, ám jelentősen csökkentette termelését a Kapuvári Hús Zrt. - közölte Pászli Tibor, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének alelnöke, a gyár érdekképviseleti vezetője az üzem előtt az MTI-nek nyilatkozva szerdán.
Konkrétumok említése nélkül azt mondta, lényegesen kevesebb alapanyag érkezik és késztermék távozik az üzemből. Folyamatosan cserélődik, hogy kiket hívnak be munkára.
Tájékoztatása szerint a termelés csökkentése aggodalomra ad okot, mivel szeretnék a 400 munkahelyet és az üzleti partnereket megtartani. "Én úgy tudom, hogy a tulajdonosnak is ez az akarata" - tette hozzá.
Közlése szerint hetek, hónapok óta folynak tárgyalások a cég jövőjéről, a nemrégiben történt tulajdonosváltással pedig felgyorsultak az események.
A tárgyalások céljaként azt jelölte meg, hogy a négyszáz embernek megfelelő munkamennyiség kerüljön ebbe a gyárba. Erre a társság meglévő piacai és szerződései komoly esélyt adnak - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


