Az MSZP szerint színjáték a kormány vádolása
Fidesz: Év végéig 25-30 százalékkal drágulhat a gáz!
A szocialista kormány 2002-től eddig tíz alkalommal emelte a gáz árát, s várható, hogy idén még lesz gázáremelés; ennek eredményeként összességében csaknem 25-30 százalékos drágulás lesz év végéig - mondta a Fidesz szóvivője szombaton, Budapesten.
2008.05.31 13:13MTIA szocialista kormány 2002-től eddig tíz alkalommal emelte a gáz árát, s várható, hogy idén még lesz gázáremelés; ennek eredményeként összességében csaknem 25-30 százalékos drágulás lesz év végéig - mondta a Fidesz szóvivője szombaton, Budapesten.
Az MSZP szerint színjáték, hogy Szijjártó Péter a kormányon akarja elverni a port azért, mert a világpiacon drágul a gáz.
"Hosszú titkolózás és hazudozás után tegnap este jelentette be a kormány (...) az idei esztendő újabb drámai mértékű gázáremelését" - fogalmazott Szijjártó Péter sajtótájékoztatón, majd hozzátett: 2002-óta, amióta szocialista kormány van Magyarországon, a pénteki volt a tizedik gázáremelés.
"Volt, aki nagyon lassan mondta, volt aki csak egy interjúban említette, de tény, hogy a magyar embereknek azt ígérték: nem lesz gázáremelés. Volt olyan szocialista miniszterelnök, aki azt is megkérdezte, hány évre ígérje meg ezt Magyarországnak" - fogalmazott a politikus, aki az ígéretek kapcsán név szerint Gyurcsány Ferencet és Lendvai Ildikót említette.
Szijjártó Péter közölte: a sajtóhírek szerint ebben az évben még várható egy gázáremelés, és így idén 25-30 százalékos lehet a drágulás. Amikor a kőolaj ilyen ütemben drágul, a kormány hogyan tudná megkímélni a gázáremeléstől a lakosságot? - kérdezte egy újságíró a Fidesz szóvivőjétől.
Szijjártó Péter válaszul azt mondta: Magyarország jelenlegi miniszterelnöke azt ígérte a magyar embereknek, hogy nem fogja emelni a gáz árát. Közölte: a kormánynak vannak kötelességei is, és ha vannak előre jól látható, Magyarország számára kedvezőtlen világpiaci folyamatok, akkor azokra a kormánynak fel kell készülnie.
Mint mondta, a kormánynak vannak "hatósági, költségvetési, de más eszközei" is az áremelkedések megfékezésére. A szóvivő kifejtette: a mostani áremelés azért súlyos, mert ez az év az áremelésekről szól. Úgy vélte, ebben a helyzetben a gázár emelkedése drámai következményekkel járhat a családok egy része számára. Szijjártó Péter szerint a pénteki döntés nem meglepetés,"a kisebbségi kormányzás egyenes következménye".
Mint mondta, Gyurcsány Ferenc kisebbségi kormánya képtelen megvédeni a családokat. Úgy vélte, a tegnapi döntés is azt mutatja, hogy a kisebbségi kormányzásnak véget kell vetni, a kisebbségi kormányzás az ország érdekeivel ellentétes.
"Orbán Viktor kiszivárgott beszédjéből kiderült a titkos program: ha a Fidesz kormányra kerülne, két év drasztikus megszorítás várna Magyarországra" - reagált Szijjártó Péter sajtótájékoztatójára az MSZP.
Közleményükben hozzáteszik: színjáték tehát, hogy Szijjártó Péter a kormányon akarja elverni a port azért, mert a világpiacon drágul a gáz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06