Az új árrendet a hét végén hirdetik ki
Tíz százalék alatti lehet a gázáremelés
A Népszava szerdai információi szerint legfeljebb 8-9 százalékkal növekszik júliustól a lakossági földgáz ára. A Napi Gazdaság is úgy tudja, hogy mintegy tíz százalékos emelésről dönthet a kormány szerdai ülésén.
2008.05.28 08:46Népszava, Napi GazdaságA Népszava információi szerint amíg a lakossági földgáz ára 8-9 százalékkal növekedhet júliustól, addig az ipari felhasználók tarifái ennél egy-két százalékkal alacsonyabb mértékben emelkednek. Változik a hálózati díjak szerkezete is, ez azonban a háztartásokat nem érinti közvetlenül - írta a lap. A napilap szerint az új árrendet a hét végén hirdeti ki az energetikai tárca, harminc nappal az életbe léptetése előtt.
A Napi Gazdaság szerint az emelésről szóló döntést a kormány már szerdai ülésén meghozhatja, emellett a parlament előtt lévő gáztörvényről is tárgyalhatnak a miniszterek. A gazdasági lap rámutatott, hogy a Magyar Energia Hivatal szerint 12,5 százalékos lakossági és 8 százalékos ipari felhasználói emelésre lenne szükség. A hivatal előterjesztését azonban már az áprilisi gázáremelésnél sem fogadta el a kormány, így vélhetően most is kisebb növelésről határoz majd a kabinet. A lakossági fogyasztók esetében így is közel lesz a tíz százalékhoz a drágulás - tette hozzá a Napi Gazdaság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


