Reálisnak tartanának egy 12,5 százalékos emelést
Jön az újabb gázáremelés!
Minden bizonnyal július elsejétől ismét emelkedik a fölgáz ára, a mértéke azonban kérdéses, mert a lakosság számára javasolt, sajtóértesülések szerint 12,5 százalékos szakmailag indokolt áremelést egyelőre sem a Magyar Energia Hivatalnál, sem az energiaügyi minisztériumnál nem kommentálják.
2008.05.20 13:09MTIAz MTI úgy tudja, hogy szakértők reálisnak tartanák a közüzemi gázár átlagosan ilyen mértékű emelését a lakosság számára. A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium pénteken közölte, hogy megkapta az Energia Hivatal gázár változtatásra vonatkozó javaslatát, részleteket azonban nem közölt a tárca. A miniszternek a gázáremelésről szóló rendelet hatályba lépése előtt 30 nappal kell bejelentenie az áremelést.
Szabó Pál, közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter, a gázár kihirdetője, április 30-án még jelöltként újságíróknak azt mondta, hogy a földgáz fogyasztói árának emeléséről nem tud nyilatkozni, de annyit megjegyzett, hogy a gáz ára folyamatosan emelkedik. Hozzátette: "...a gáz ára a kormány szociális érzékenységében megjelenik".
Áprilisban a szakmailag indokoltnál alacsonyabb földgáz áremelésről döntött az akkori gazdasági és közlekedési miniszter. A Magyar Energia Hivatal 13,5 százalékot tartott volna szükségesnek, és a gazdasági tárca ezt szakmailag nem kifogásolta. Végül a közüzemi gázár a lakosság számára 5,8 százalékkal, a nem lakossági fogyasztóknak 5,2 százalékkal emelkedett. Kutas István, az E-ON Földgáz Trade Zrt. szóvivője az MTI kérdésére elmondta, hogy a földgáz árképletében kilenc havi eltolódással szerepel a kőolaj világpiaci ára.
Ennek alapján ebben a negyedévben még hordónként 82 dolláros olajár alapján számoltak, de a következő negyedévben már 94 dollárral. Jelenleg a kőolaj világpiaci ára jócskán 120 dollár felett van, melynek hatása csak a jövő év elején gyűrűzik be a hazai gázárakba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


