MSZP nem tudja elfogadni
A Malév külföldi repülési jogai a Wizz Airhez kerültek
Az MSZP elfogadhatatlannak tartja, hogy a Malév legértékesebb repülési jogait a kormány a Wizz Air személyében olyan "offshore cégnek" adta, amelynek "komoly szerepe volt a Malév tönkretételében".
2012.09.16 13:42MTIJózsa István, a párt frakcióvezető-helyettese fogalmazott így vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva, hogy a Wizz Air saját maga által bevallottan nem Magyarországon, hanem Svájcban fizeti a társasági adót személyszállítással összefüggő eredménye után. A politikus szerint a repülési jogok eladása ezért "haszon nélküli kiárusításként" tekinthető a kormány részéről.
Kiemelte továbbá, hogy az MSZP továbbra is azon a véleményen van, hogy az országnak szüksége van saját nemzeti légitársaságra, szerinte azonban a kabinet a fent említett lépéssel a reményét is elveszi ennek, komoly problémát okozva ezzel például a főváros idegenforgalmának is.
Józsa István emellett szólt arról is: szerintük az ügylet "gyanúra is okot ad", a társaság vezérigazgatója, Váradi József ugyanis az első Orbán-kormány idején került a Malév élére. A szocialista politikus elmondta, Váradi József leváltását követően rövid időn belül megalapította a Wizz Airt, amelynek kezdeményezésére indult el 2010 végén az a Malév megszüntetéséhez vezető európai vizsgálat, tehát szerinte a vállalatvezető "tevőleges szerepet játszott a Malév tönkretételében". Hozzátette: az MSZP szerint "valami hátsó megegyezés van" a Malév körül, meglátásuk alapján ugyanis erre mutat az, hogy a kormány "kiárusította a legértékesebb repülési jogokat", mielőtt végleg tisztázta volna a Malév újraindításának lehetőségét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06