2 milliárdos szerződés a Malév Ground Handlinggel
Kijevbe és Tel Avivba is repül a Wizz Air
Decembertől hetente háromszor Kijevbe és Tel Avivba is repül a Wizz Air fapados légitársaság, miután a magyar légügyi hatóság által meghirdetett járatok indítási jogát határozatlan időre elnyerte.
2012.09.10 11:24MTIAz új járatok évi 2 millió új utast hoznak - jelentette be Váradi József, a társaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten
A Wizz Air november 1-jétől 3 éves, 2 milliárd forint értékű szerződést kötött a Malév Ground Handling földi kiszolgálóval, amely az utas- és poggyászfelvétel, szállítás mellett takarítja és jégteleníti is a gépeket - tette hozzá a vezérigazgató.Két hónapon belül várható döntés a moszkvai és az isztambuli járat jogáról. A társaság nem követi a volt Malév stratégiáját, nem a budapesti átszállást tekinti stratégiai céljának, hanem ponttól-pontig repül. Minden ilyen járatnál feltétel, hogy tele legyenek a 180 üléses gépek.
A vezérigazgató ezzel magyarázta azt, hogy cégüknél egy alkalmazottra évi 8 ezer utas jut, míg a hagyományos légitársaságoknál 1-2 ezer utas. A gépek levegőben töltött ideje napi 13 óra a Wizz Airnél, szemben az átlagos 8-9 órával. Az egy ülésre jutó költség pedig mindössze egyharmada a hagyományos társaságénak. Ennek ellenére az idén eddig 9 járatot törölt a cég - tette hozzá a vezérigazgató.
A Wizz Air tavaly 11 millió utast szállított, az idén pedig 12 milliót. Jelenleg 16 bázisról, 29 ország 80 desztinációjába 252 útvonalon repül a cég 39 gépe, a flottát jövő nyárig további 6 darab A 320-as géppel bővítik. A márciusban zárult üzleti évét 250 milliárd forint forgalom mellett 16,7 milliárdos profittal zárta a cég.
Kapcsolódó írások:
- Wizz Air forgalma további növekedésére számít az idén
- Felszállt Debrecenben a Wizz Air londoni járata
- Péntek déltől két napig nem lesz elérhető a Wizz Air honlapja
- Földet ért az első Wizz Air-járat Debrecenben
- Az európai légitársaságok felett szárnyal a Wizz Air
- Oszkó Péter lemondott a Wizz Air igazgatósági tagságáról
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


