www.e-cegjegyzek.hu
Ingyenes céginformáció: nyilvános lesz, ki az, aki nem lehetne cégvezető
Azok a cégvezetők, gazdasági társaságok jelenlegi és volt vezető tisztségviselői, cégvezetői vagy tagjai, akiket a gazdasági társasági törvény alapján a bíróság az ilyen pozíciótól eltiltott, július 1-jétől napi frissítéssel felkerülnek az ingyenes céginformációk közé - a közigazgatási és igazságügyi miniszter erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.
2012.06.13 15:22MTIAz ingyenes céginformáció továbbra is a www.e-cegjegyzek.hu címen érhető el.
A társasági törvény szerint - egyebek mellett - az olyan cégvezetőt lehet eltiltani az ilyen pozíciótól 5 évre, akinek a cége felszámolása után kifizetetlen tartozása maradt, vagy akit a bíróság a vezető tisztség gyakorlásától eltiltott.
Az ingyenes céginformációról szóló rendelet jelenleg azt mondja ki, hogy heti frissítéssel ismerhető meg a cégjegyzékben szereplő valamennyi bejegyzett, illetve bejegyzésre váró adat. A módosítás felsorolja a megismerhető adatokat - például cégjegyzékszám, székhely, képviselők -, amelyek azonban a jövőben naponta frissülnek.
A tervezet módosítja a fizetős céginformációs rendeletet is. Ebben kétharmadára csökken az elektronikusan kért információk díja. Így a névjegyért 1.380, a cégkivonatért 1.980, míg a valamennyi adatot tartalmazó cégmásolatért 3.180 forintot kell fizetni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06