"Egy égve felejtett villanykörte a fürdőszobában"
"Arrogáns magatartás" miatt leváltottak egy román alelnököt
"Arrogáns magatartás" miatt váltotta le Victor Ponta román miniszterelnök a román energiaár-szabályozó hatóság alelnökét, aki kijelentette, hogy a villamos energia 5 százalékos drágulása "csak annyit jelent, mint egy égve felejtett villanykörte a fürdőszobában".
2012.05.31 12:59MTIRomániában június végégig 5 százalékkal fog drágulni az áram a lakossági és az ipari fogyasztók számára egyaránt.
A Nemzetközi Valutaalap és Románia többi nemzetközi hitelezői sürgetik a romániai energiaárak liberalizálását, amelynek eddig elkészült ütemterveit a bukaresti kormány többször megszegte. Bukarest most újabb ütemtervet fogadott el, ennek értelmében öt év alatt, fokozatosan hajtják végre az áremelést a szociálisan érzékeny lakosság számára.
Az 5 százalékos drágításról Petre Lificiu, a hatóság alelnöke úgy vélekedett, hogy az jelentéktelen, hiszen mindössze annyival több, mintha egy fürdőszobában égve felejtenénk a villanykörtét. Lificiu azt tanácsolta a lakosságnak, hogy ne hagyják égve napközben a villanyt, és akkor nem érzik meg a drágítást.
Victor Ponta miniszterelnök már szerdán este kijelentette, hogy "meglehetősen zavarja" Lificiu nyilatkozata. Így csütörtökön be is jelentette, hogy felmenti tisztségéből a hatóság alelnökét, akit Ponta arroganciával vádol. Hozzátette: Lificiutól azt várta volna el a lakosság kioktatása helyett, hogy elmagyarázza, miért drágul a villamosenergia.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


