Összehangolt ellenőrzés a kamionok körül
Razzia Ártándnál - Három szárnnyal csapott le a NAV
Revizorok, pénzügyőrök és pénzügyi nyomozók ellenőrizték a kamionokat Ártándnál. Szabálytalan foglalkoztatástól költségvetési csalásig szinte mindenféle esetre fény derült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal három szakterületének közös akciójában.
2012.05.31 09:50ma.huA napokban Ártánd térségében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar Megyei Adó-, Vám és Pénzügyőri, valamint az Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóság munkatársai összehangolt ellenőrzéseket végeztek.
Az akcióban az adóellenőrök a teherautók és kamionok sofőrjénél ellenőrizték a foglalkoztatás szabályszerűségét és azt is megvizsgálták, hogy a szállítmány címzettje tartozik-e az államnak. Amennyiben kiderült, hogy a vevőnek köztartozása van, az árut lefoglalták. A pénzügyőrök a szükséges pihenőidő betartását, illetve a szállítás egyéb adatait is rögzítő menetíró korongokat is ellenőrizték és a kockázatosnak ítélt járműveknél röntgenvizsgálatot végeztek.
Mint kiderült, a vizsgált fuvarozók majdnem egyharmada vétett a foglalkoztatási szabályok ellen, ami esetenként akár egymillió forintos mulasztási bírságot is jelenthet. A menetíró berendezés nem megfelelő működtetése miatt egy fuvarozónak például 400 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetnie.
Az akció nyomán a NAV-nál nyomozás is indult, ugyanis az egyik kamion ellenőrzésekor kiderült, hogy a címzett csaknem százmillió forinttal tartozik az adóhivatalnak. Ezen a szálon elindulva a NAV feltérképezte az adott ügylet érintettjeit. Az adatok elemzéséből arra következtettek, hogy az importőr vállalkozás egy számlázási láncolat első belföldi tagja, amely kapcsolatba hozható több román és hazai gabonaforgalmazással érintett vállalkozással is A szállítmányokat azonnal lefoglalták. Egyértelmű, hogy a csalásban közreműködő külföldi és hazai „gabonaforgalmazók” célja a költségvetés megkárosítása volt. A nyomozás eddigi adatai szerint 2011. december óta összesen 420 millió forint értékben, 383 alkalommal szállított be az ellenőrzött vállalkozás gabonát. A forgalom után fizetendő adót azonban eltitkolták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


