Sikertelenség miatt
A piaci siker elmaradt - részvényese perli a Nokiát
Keresetet nyújtott be egy kisrészvényes a Nokia ellen a manhattani kerületi bíróságon, és más részvényesek nevében is jóvátételt követel az elszenvedett árfolyamveszteségért.
2012.05.04 19:29MTIA panaszos, Robert Chmielinski, tavaly év végén Nokia-részvényeket vásárolt abban a reményben, hogy a korábbi piacvezető - amely folyamatosan teret vesztett az amúgy virágzó okostelefon-piacon - az új Windows alapú okostelefonjával fordulatot ér el, és részvényeinek ára alaposan felszökik.
Nem így történt, a piaci siker elmaradt, a Nokia jegyzése tovább csökkent. Az évet még 4,50 euró körüli áron kezdte a papír, pénteken már csak 2,35 eurót ért, alig több mint egy év alatt 70 százalékot vesztett értékéből.
A panaszos azzal vádolja a Nokiát, hogy szépítette a cég helyzetét, félrevezette a befektetőket, sőt csalást emleget. A vádat a Robbins Geller iroda képviseli, amely azzal szerzett hírnevet magának, hogy több gazdasági botrány, így az Enron és a WorldCom csőd kapcsán milliárdokat sikerült visszaszereznie a befektetőknek.
A keresetet a manhattani kerületi bíróságon nyújtották be. Erre lehetőség van, mert a Nokia-részvényekkel amerikai letéti jegy (ADS) formájában kereskednek New York-ban.
Az ügyvédek most más, magukat becsapottnak érző részvényeseket akarnak felhajtani, és gyűjtőperre készülnek. Ez veszedelmes lehet, mert kedvező ítélet esetén a kártérítés összege az egekbe szökhet, noha az ilyen perek évekig elhúzódhatnak, és nem ritkán megegyezéssel zárulnak. A felperes nem jelölt meg konkrét kártérítési összeget.
A piac és a Nokia mindenesetre komolyan veszi a fenyegetést. A Nokia jegyzése pénteken több mint 12 százalékot esett. A cég közölte, hogy "tanulmányozza a vád állításait, de meg van győződve róla, hogy azok tarthatatlanok".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


