Ki nem alakított álláspontok
Egyelőre nem tudni, lesz-e magáncsőd
A kormány még nem alakította ki álláspontját a magáncsődről, így a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) cáfolja azt a sajtóértesülést, amely szerint a kormány nem támogatja annak bevezetését.
2012.03.02 12:45MTIAz NGM pénteken az index.hu értesülésére reagált MTI-hez eljuttatott közleményében. Az internetes hírportál az NGM-ben egy kormánynak készített előterjesztésre hivatkozva azt írta, hogy a kabinet nem támogatja a magáncsőd bevezetését.
A minisztérium közleményében emlékeztet arra, hogy a Parlament Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottsága H/6068. számú bizottsági önálló indítványt nyújtott be az Országgyűlés elé 2012. február 28-án.
A határozat-tervezetet tartalmazó önálló indítvány többek között felkérné a kormányt, hogy "vizsgálja meg a természetes személyek adósságrendezésével kapcsolatos eljárás szabályainak, vagyis a magáncsőd jogintézményének bevezetését. Az adósság rendezése - törvény alapján - komplex módon tudná segíteni mind a devizahitellel rendelkező adósok, mind a más módon adósságot felhalmozó, fizetésképtelen emberek problémáit."
Ha az Országgyűlés elfogadja az önálló indítványt, határozata alapján a beszámolót a kormánynak legkésőbb 2012. augusztus 31-ig kell benyújtani az Országgyűlés Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottságának. Az önálló indítványról a Kormány még nem alakított ki álláspontot - írta az NGM.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


