Tele van a bukszánk
NGM: kibővül a bérkompenzáció
Pályázat keretében támogatják azokat a munkáltatókat, amelyeknek a béremelések "saját erős" 5 százalékának előteremtése is nagy nehézségekbe ütközik, illetve további támogatás nélkül esetleg csak a létszám csökkentésével tudnák a béremelés forrását előteremteni - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken.
2012.02.24 14:22MTICzomba Sándor, az NGM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára januárban jelentette be ezt, hangsúlyozva, hogy a 21 milliárd forintos keretből várhatóan 450.000-700.000 munkavállaló béremeléséhez járulnak hozzá a költségvetésből.
Az NGM pénteki közleményében emlékeztet: a kormány január 26-án határozatot fogadott el arról, hogy a már korábban meghozott és január 1-jén hatályba lépett intézkedések mellett további ösztönzőkkel is elő kívánja segíteni a bérek nettó értékének megőrzését szolgáló munkáltatói béremeléseket.
A kormány rövidesen megtárgyalja a pályázat kiírásához szükséges jogszabály módosításokat.
Ennek keretében dönt arról a törvényjavaslatról, amely a 2012. évi költségvetésen belüli átcsoportosítással biztosítja a pályázati rendszer keretében elnyerhető támogatás 21 milliárd forintos forrásigényét.
A közlemény szerint a kormány elé kerülő javaslatban várhatóan szerepel a munkaerő-kölcsönzők bérkompenzációs nehézségeinek megoldására az érintettek bevonásával kidolgozásra került tervezet, valamint a bérkompenzáció "finomhangolását" szolgáló más kisebb módosítás is. A kormány álláspontja szerint a versenyszférában az adótörvények változásából eredő esetleges nettó jövedelemveszteséget mindenekelőtt az adókedvezménnyel ösztönzött munkáltatói béremelés által szükséges ellensúlyozni.
Ehhez a költségvetés rendelkezésére álló szűkös erőforrásokat koncentráltan kell felhasználni - olvasható a közleményben.
A Kormány folyamatosan figyelemmel kíséri a bérkompenzáció megvalósulását, és a tapasztalatok fényében mindent megtesz azért, hogy a munkavállalók kompenzációja a lehető legszélesebb körben megvalósuljon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


