Összefogásra van szükség
Fazekas: egyszerre kell visszaszerezni a külső és belső piacokat
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter azt mondta: a magyar agráriumnak egyszerre kell visszaszereznie külső és belső piacait, ehhez pedig az egyes ágazatok szereplői közötti összefogásra van szükség.
2012.02.23 19:46MTIA miniszter a Rába-parti városban megtekintette a Babati Húsfeldolgozó Kft. üzemét, majd részt vett a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) kibővített elnökségi ülésén.
A szaktárca vezetője együttműködési megállapodást írt alá arról, hogy a minisztérium segíteni fogja a terméktanácsot abban, hogy olyan szakmaközi szervezetté válhasson, amelyek az Európai Unióban is sikeresen működnek.
Kiemelte, hogy a húságazatban is szükség van az összefogásra, arra hogy az ágazat szereplői felismerjék közös érdekeiket, és ha kell, közös erővel tudjanak a piacon. Annál is inkább, mert a belső piacon a versenytársak olcsó dömping termékekkel jelennek meg, miközben a külső piacokon mások szerezték meg azokat a pozíciókat amiket mi elveszítettünk - mondta a miniszter.
Éppen ezért minden tőlünk telhetőt el kell követni a versenyképesség javítása, a magyar termékek piacra juttatása érdekében, mert az újabb magyar termékek megjelenése újabb magyar munkahelyeket jelent - fűzte hozzá.
Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta, hogy egy sor ágazati program már elkészült a Darányi Ignác Terv keretében. A húságazatot érintő legmarkánsabb célkitűzés az, hogy a hazai 3-3,5 milliós sertésállomány belátható időn belül megduplázódjon - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


