Szó sincs gazdasági csökkenésről Magyarországon
Ismét téved az Európai Bizottság?
A Nemzetgazdasági Minisztérium nem ért egyet az Európai Bizottság februári időközi előrejelzésével. Úgy vélik, az EB által jelzett gazdasági csökkenés helyett az eurózóna átlagát meghaladó ütemben bővülhet a magyar gazdaság az idén.
2012.02.23 16:30MTIA tárca csütörtöki közleményében emlékeztet rá: egy évvel ezelőtt a Bizottság 2011-re 1,4 százalékos magyar GDP növekedést prognosztizált. Ezzel szemben a KSH legfrissebb adatai szerint tavaly a magyar GDP 1,7 százalékkal bővült, vagyis Brüsszel 0,3 százalékpontot tévedett a tavalyi előrejelzésében - áll a közleményben.
Ezek alapján az NGM szerint joggal feltételezhető, hogy a 2012-re adott előrejelzése sem pontos. Nagy valószínűséggel Magyarország nemhogy csökkenést, de az eurózóna átlagát jóval meghaladó növekedést mutat majd fel - fogalmaznak.
Mindezt erősíti az a tény a tárca szerint, hogy a Bizottság megállapítja: 2011-ben a magyar gazdaság ellenállóbbnak bizonyult az őszi várakozásaiknál. Az idei hatások közül meg is említik, hogy a Bankszövetséggel kötött megállapodásnak köszönhetően a hitelezés visszaesése mérsékeltebb lehet. Ezenkívül a bérkompenzáció miatt a bérek emelése is a korábban gondoltnál kisebb terhet jelent a vállalkozások számára - írja az NGM.
A minisztérium az EB időszakos, csütörtökön közzétett prognózisára reagált. Ebben az Európai Unió végrehajtó testülete ugyan az első negyedév után javuló növekedési tendenciát jósol Magyarország számára, de az év egészében 0,1 százalékos csökkenéssel, gyakorlatilag stagnálással számol.
Emlékeztetett a Bizottság arra, hogy tavaly, elsősorban a jó exportteljesítménynek köszönhetően bővült a magyar gazdaság 1,7 százalékkal. Tavaly az év második felében a gazdaság ellenállóbbnak bizonyult, mint azt az őszi előrejelzésükben vélték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


