Reding szerint
Görögországnak ki kell érdemelnie a segítséget
Bizakodásának adott hangot Viviane Reding egy vasárnapi lapinterjúban, hogy a pénzügyminiszterek elfogadják az újabb görög mentőcsomagot, de az EU feltételeket támaszt a hitelhez az uniós biztos szerint.
2012.02.19 14:50MTIAz osztrák Kuriernak nyilatkozva kijelentette: bízik abban, hogy az euróövezeti pénzügyminiszterek hétfői ülésükön odaítélik a 130 milliárd eurós hitelt. "De csak bizonyos feltételek mellett. Nem önthetjük a pénzt egy feneketlen hordóba" - tette hozzá az igazságügyi biztos, a bizottság alelnöke. Az EU figyelemmel követi majd a görög igazgatási struktúrák átalakítását - mondta, de részletekre nem tért ki. Mindamellett úgy vélekedett, a görög minimálbér "a teljesítményhez képest" magasabb a portugálnál és a spanyolnál, ezért esett vissza az ipari termelés.
Görögország nem mehet csődbe - jelentette ki Reding. Úgy vélekedett, Athén nem fogja az euróövezet felbomlását okozni. Görögország jelenleg "az EU-család beteg tagja", az országot "újra fel kell építeni" - mondta. Kitért arra is, hogy az uniós szerződésekben nem szerepel a tagállamok euróövezetből való kizárásának lehetősége.
"A szolidaritást nem adják ingyen. Görögországnak ki kell érdemelnie a segítséget" - mondta Reding. Elismerte, hogy a tagállamok korábban "legalábbis fékezték" a görög adósságválság megoldásához szükséges reformjavaslatokat. Egyúttal azonban óvott attól, hogy Görögország külföldön keressen bűnbakot.
Jean-Claude Juncker, az euróövezeti pénzügyminiszterek csoportjának (Eurogroup) elnöke szerdán meggyőződését fejezte ki, hogy a hétfői brüsszeli találkozón a miniszterek meg tudják hozni "az összes szükséges döntést" az újabb hitelcsomagról. Bejelentette, hogy a görög kormánykoalíció "erős garanciákat" mutatott be, amelyeket korábban a miniszteri csoport még egyértelműen hiányolt és részletezte terveit annak a 325 millió eurós többletmegtakarításnak az elérésére is, amelyet a miniszterek legutóbbi találkozójukon kértek az országtól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
- 18:51 Szijjártó Péter: több evakuációs művelet is folyamatban van a magyarok kimenekítése érdekében
- 16:48 Megpróbálták kirabolni a solymári MagNet bankot
- 14:47 Balaton - Lokális algavirágzás, árvaszúnyog-rajzás, csökkenő vízállás
- 12:15 Zalaegerszegen tovább bővítik az északi ipari parkot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06