Az adórendszer miatt?
Az MSZP tudja, miért csökkenek a fizetések
Az MSZP szerint az Orbán Viktor által továbbra is támogatott egykulcsos személyi jövedelemadó miatt csökken az emberek többségének fizetése.
2012.02.09 14:40MTIBurány Sándor, a szocialista párt országgyűlési képviselője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a jelenlegi adórendszer kizárólag a felső tízezernek kedvez, míg a táradalom fennmaradó részének jövedelme mellett a fogyasztást és a beruházásokat is visszafogja, így az egész gazdaság teljesítményét csökkenti. A politikus szerint sokat elmond a kabinet foglalkoztatáspolitikájáról, hogy az Orbán Viktor által kedden még követendő példaként említett Nokia a kormányfő országértékelését követő napon jelentette be több mint kétezer ember elbocsátását. Hozzátette: korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy olyan nagy cégek menjenek csődbe, mint például a Malév.
Az MSZP ezért olyan gazdaságpolitikát ajánl, amely segíti a gazdasági növekedést, a munkahelyteremtést és egy társadalmilag igazságos adórendszerrel támogatja a legkevesebbet keresőket - fejtette ki Burány Sándor, hangsúlyozva, ha a többség jobban jár, akkor az növeli a fogyasztást, ami serkentheti a gazdaság teljesítményét. A szocialista politikus szólt arról is, hogy a foglalkoztatás terhein oly módon könnyítenének, hogy a munkavállalók többségét alkalmazó kisvállalkozások járjanak jól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


